Menü
Belépés Regisztráció
Biztosítások

06.01. Biztosítások

Tudástár

Érdemes a költségvetésünket úgy összeállítani, hogy számoljunk a váratlan eseményekkel is. Erre lehetőségünk van saját magunk által takarékoskodni, vagy biztosítást kötni. A biztosítás remek lehetőséget jelent abban az esetben, amikor hirtelen bekövetkezik egy káreset, ennek köszönhetően nem kell hirtelen előteremteni a pénzt, ami azt fedezi, hanem a biztosítás megteszi ezt helyettünk, melyet egy változó időszakonkénti díjjal tudunk megkapni. Számos biztosítás létezik. Közös bennük, hogy az előre nem látható, véletlenszerűen bekövetkezhető események anyagi következményei, károk ellen védenek. A biztosítótársaságok a befizetett biztosítási díjból tartalékot képeznek, ahonnan a kárt szenvedett biztosítottak számára fizetni tudnak. A biztosításokat életbiztosítások és nem életbiztosítások szerint szokták csoportosítani. Az életbiztosítások közé tartoznak az életbiztosítások és nyugdíjbiztosítások, a nem életbiztosítások közé pedig például a balesetbiztosítás, lakásbiztosítás, a casco (nem kötelező járműbiztosítás). A biztosítások között vannak kötelezőek, mint például az autósok számára a kötelező gépjármű felelősség biztosítás (kgfb), más biztosítások nem kötelezőek, de baj esetén nagyon hasznosak lehetnek. Akinek például van lakásbiztosítása, az egy váratlan kár (például tűz, vagy csőtörés) esetén számíthat rá, hogy biztosítása fedezi a kárát, balesetbiztosítás sérülés esetén fizet a sérült biztosítottnak. A biztosításoknak van egy szolgáltatótól függő szabványa, amely előírja, hogy jogos-e az igénylés, valamint azt, hogy mennyi kompenzációra számíthatunk.

Ezeket is érdemes olvasni

A reálhozam a hozamnak az inflációval csökkentett értéke (vagyis az infláción felül elért eredmény). Ha a hozam 6 százalék, az infláció

Akár a lakóhelyünkről igyekszünk éppen munkába, akár a szabadságunk alatti programokat tervezzük meg, utazásunk környezeti hatását alapv

A Teljes Költség Mutató (TKM) a költségek összességét fejezi ki egyetlen számmal. A TKM egyetlen számmal segít összehasonlítani az egyes